2019.
JAN
20.

Így beszélj, hogy biztosan célt érj

Hogyan érhetjük el, hogy a környezetünk odafigyeljen arra, amit mondunk? Mi a kulcs ahhoz, hogy ügyfeleink elégedettek legyenek a beszélgetéseink után? Julian Treasure hangkutató hét olyan, gyakori szokást gyűjtött össze, melyek aláássák mondanivalónk hatását.

Munkakapcsolatainkat, ügyfélkapcsolatainkat meghatározza az a stílus, ahogyan szóban kommunikálunk. Julian Treasure hangkutató hét olyan, gyakori szokást gyűjtött össze, melyek aláássák mondanivalónk hatását. Az általa „a beszéd hét főbűnének” nevezett tipikus hibákat a Beszéljünk úgy, hogy meghallgassanak! című TED-előadásában mutatja be. Ezek elhagyásával elérhetjük, hogy beszédünk hatásosabb legyen, és mondanivalónk célt érjen.

A beszéd hét fő bűne:

  1. Pletyka: rosszat mondani olyasvalakiről, aki nincs jelen. Munkatársunk, ügyfelünk úgy érezheti, hogy a legközelebbi beszélgetésen róla is így beszélünk majd.
  2. Ítélkezés: saját meggyőződésből véleményt alkotunk valakiről. A kollégának, partnernek ilyenkor az az érzése keletkezhet, hogy őt is folyamatosan bíráljuk.
  3. Negatív hozzáállás: a kellemetlent látjuk meg mindenben. Nehéz odafigyelni olyan emberre, aki csak a bajokról beszél.
  4. Panaszkodás: az előadó szerint ez brit nemzeti sport – úgy tűnik, nem ismeri a magyarokat! Mi is igazán jók vagyunk abban, hogy panaszkodjunk bármiről: a politikáról, az időjárásról, a társosztályokról, a kollégákról. Vajon mi járhat kollégánk, ügyfelünk fejében ilyenkor? Mennyire kap kedvet ahhoz, hogy együttműködjön velünk?
  5. Kifogások: nem vállalunk felelősséget a tetteinkért, azok következményeiért. Mennyire vesz komolyan bennünket a kolléga, vezető, potenciális vevő, ha azt hallja, hogy minden visszajelzését hárítjuk, és nem látjuk be, ha például tévedtünk?
  6. Túlzás: ha minden mondatunkat teletűzdeljük cifrázással és hatásvadász felnagyítással, nem tudjuk kiemelni a valóban fontos dolgokat. Idővel a kolléga vagy az ügyfél hazugságnak fogja értékelni az általunk lefestett képet, és így hitelét veszti a mondanivalónk.
  7. Kinyilatkoztatás: ha valaki összemossa a tényeket és a véleményét, nehéz befogadni, amit mond, mert kőbe vésett igazságként hat minden szubjektív mondata. A kollégák, partnerek figyelmét és bizalmát ezzel el lehet veszteni.

Hogyan érhetjük el, hogy minél kevesebbszer essünk a fenti hibákba? Először is érdemes gyakorisági sorrendbe tenni a saját szokásaink szerint a hét főbűnt. Ebben segít az alábbi táblázat. Ezután keressünk elkerülési módszereket, technikákat azokra, amelyekről a leghamarabb szeretnénk leszokni. Például kérjünk meg a környezetünkben valakit, hogy figyelmeztessen, ha észreveszi rajtunk az adott rossz szokást. A változáshoz fontos a folyamatos önreflexió. Figyeljük meg kollégáink, vevőink reakcióit, hogyan változik a beszédünk által kiváltott hatás. Könnyedebb és gördülékenyebb kapcsolatokra tehetünk szert a hatásosabb beszéddel.

7 sins of speaking

Általános aranyszabályként érdemes megfontolni a hangszakértő által ajánlott négy fő elvet. Ha ezeket követjük, biztosak lehetünk abban, hogy a beszédünk hatásos lesz:
H: Honesty = Őszinteség (egyenesen, világosan beszélni)
A: Authenticity = Hitelesség (önmagamat adni)
I: Integrity = Becsületesség (azt tenni, amit mondok)
L: Love = Szeretet (jót akarni másoknak)
(A HAIL szó záport jelent angolul.)

A fenti cikkem az Üzlet és Pszichológia c. lapban jelent meg.

Ti hogyan kommunikáltok csapaton, cégen belül és a külsős partnerekkel? Mi jellemzi a cégkultúrát? Milyen kommunikációval tudnátok eredményesebben működni? 2019-ben tervezitek a (vezetői) kommunikáció fejlesztését? Ha szeretnétek objektív visszajelzést kapni és cégre szabott fejlesztési programot látni, vagy egyénileg akarsz fejlődni, fordulj hozzám bizalommal.

A szerző bemutatkozik

Szabados Andrea vagyok, humánfejlesztési és vállalati kommunikációs szakember. Vezetői coachként az együttgondolkodó partner szerepében dolgozom. Inspiráló, kreatív szellemi műhelyt teremtek. Kérdezek, visszajelzek, elgondolkodtatok. Kifogásokat irtok, cselekvésre buzdítok. Ügyfeleim elsősorban innovatív, technológiai vállalatok vezetői és tehetséges munkatársai. Egyéni coachingot, team coachingot, tréningeket, vezetőfejlesztő programokat tartok. Okleveles közgazdász vagyok, két évtizedes vállalati kommunikációs és humánfejlesztési tapasztalattal rendelkezem. A Nemzetközi Coach Szövetség által akkreditált coachként (ACC) a magas színvonal és az állandó szakmai fejlődés mellett köteleztem el magam. Jelenleg a PCC minősítés megszerzésén dolgozom. Rendszeresen publikálok a hazai és nemzetközi szaksajtóban. Öt idegen nyelven beszélek. Megszállott közösségépítő hírében állok. A TEDxLibertyBridgeWomen társalapítójaként és kurátoraként a TED-szellemiségű, megosztásra érdemes gondolatok felkutatására és terjesztésére fordítom sok energiámat. A Professzionális Coaching Egyesület alapító elnökeként három évig aktívan ügyködtem a coaching népszerűsítéséért. Két kamasz fiammal folyamatos fejlődésre inspiráljuk egymást.