2018.
DEC
18.

Évrendezés: mert megérdemlem

Milyen sikereket értél el 2018-ban? Mik voltak a legnagyobb élményeid? Fel tudod sorolni kapásból, melyik céljaidat valósítottad meg? Ha mindenki másnak gratulálsz az eredményeihez, akkor Te is igazán megérdemled az ünneplést.

Három hét van hátra az évből. (Már csak kettő… egy… ) Ilyenkor már a legtöbben ki se látnak a fejükből, a teendőikből, vélt és valós kötelezettségeik közül. Rohanunk, próbáljuk utolérni magunkat, munka, évzárás, ünnepi készülődés, évvégi rendezvények. Közben emlékeztetjük magunkat, hogy az advent a lassítás, megpihenés időszaka. A Facebook is bombáz minket az idei év képes összefoglalójával. Rápillantunk, nyomunk egy megosztást vagy lájkot, és pörgünk tovább.

Néha beugrik egy-egy jó pillanat, sikerélmény az elmúlt hónapokból, de ritkán szánunk időt arra, hogy tudatosan végiggondoljuk az eltelt év tanulságait, örömeit, pofáraeséseit és szárnyalásait.

Pedig.

Érdemes megállni pár órára, végiggondolni az átélt élményeket, eseményeket, az elért eredményeket. Sikereket, kudarcokat. A megvalósult célokat, a mélyrepüléseket és a talpraállásokat.

Mindenkinek van mit ünnepelnie, ebben egész biztos vagyok.

Offline.

Megérkezni a pillanatba. Félretenni minden mást. Elővenni a naptárat, odakészíteni a kedvenc italt, legyen az tea, kávé vagy forralt bor. És rácsodálkozni a saját életünk epizódjaira.

eviranytu

Ötödik éve használom az Éviránytű Évrendező munkafüzetét, amely praktikus formában, a kreativitásnak is teret engedve vezet végig az évzáráson (2018) és az évtervezésen (2019). Ki lehet tölteni digitálisan is, ha valaki ehhez ragaszkodik – szerintem pont elveszi az egésznek a varázsát a képernyő és a billentyűzet. Más az élmény, ha kézzel írok.

Minden alkalommal, amikor időt és energiát szántam rá, hogy lelassítsak és rituálisan lezárjam az eltelt évet, sok örömteli pillanatot éltem át. Jó volt meglátni új összefüggéseket, megfogalmazni a tanulságokat. Nem nagyon hiszek a self-coachingban, mert a coaching lényege számomra a külső nézőpont, a kölcsönhatás két fél között – de ez valami olyasmi lehet.

Minden alkalommal meglepődöm az évzárásnál, amikor előkerülnek olyan sikerek, amelyekről már el is feledkeztem, amikor rájövök, mennyi apró célomat sikerült megvalósítanom, és milyen téren fejlődtem, változtam anélkül, hogy terveztem volna.

Year-End-Review

Volt olyan év is, amikor kihagytam az évrendezés és -tervezés rituáléját. Az jó nagy kiszúrás volt a későbbi önmagammal. Nem is vagyok rá büszke. (És nem is írtam róla cikket.)

Tovább, tovább.

A jövő év tervezése a változás, a fejlődés alapja lehet. A rendszeresség és a rendezettség elég távol állnak tőlem, de ezt a fajta kreatív tervezést nagyon élvezem. Sok olyan célom volt az elmúlt években, amiket először az évrendezőben írtam le, és meg is valósultak. Persze ez nem varázsfüzet, kellett értük tennem is. Ahogy az önfejlesztési guruk tanítják: elköteleződést jelent magammal szemben, ha papírra leírva látom a céljaimat. Időnként elő is veszem a kitöltött Éviránytűt. Főleg a zűrzavaros, nehezebb időszakokban ad támpontot, segít visszatalálni az utamra, amikor épp elkezdeném sajnálni magam.

Vargabetűk.

Többnyire coaching szemléletű életet élek, amióta az eszemet tudom. Igyekszem megoldásközpontúan nézni az életem helyzeteit. Néha megszáll a milettvolnaha, a kitehetróla és a miértpontén szemlélet, de alapvetően előre nézek. Erre biztatok másokat is. Mindig van előre. Mindent helyre lehet hozni, és mindig lehet újrakezdeni.

Arról nem is beszélve, hogy a saját fejlődésünket, eredményeinket csak a saját korábbi énünkhöz érdemes hasonlítani. Ehhez remek alapot ad, ha kézzelfoghatóan át tudjuk nézni az egy vagy több évvel korábbi feljegyzéseinket.

Célok.

Itt az új év, ez erőt és lendületet ad ahhoz, hogy tervezzünk, célokat és irányokat határozzunk meg. Ilyenkor valahogy könnyebben megy. Persze a célkitűzés sem mindenkinek a kedvenc sportja. Aki hadilábon áll a konkrét célok megfogalmazásával, az megmaradhat nagy vonalakban az irányoknál („merrefelé szeretnék tartani”). Ám a Yearcompass / Éviránytű kérdései nagyon jók, szinte vezetik, irányba állítják az ember gondolatait.

Ha belelendülsz, ilyenkor jönnek a legjobb ötletek, elhatározások. Elkezded kibontani, és sokkal könnyebb lesz a hétköznapokban cselekedni. Valljuk be, fejben már annyi mindent megálmodtál. Itt az ideje a megvalósításnak. Ha szeretnél tükörbe nézni, akkor fogsz is tenni. Hiszen ott van a papíron, megígérted magadnak.

A lényeg.

Ülj neki, rendezd az évedet, és álmodd meg a következő évet.

Hálás leszel érte magadnak.

 

A szerző bemutatkozik

Szabados Andrea vagyok, humánfejlesztési és vállalati kommunikációs szakember. Vezetői coachként az együttgondolkodó partner szerepében dolgozom. Inspiráló, kreatív szellemi műhelyt teremtek munkám során. Ügyfeleim – elsősorban innovatív, technológiai vállalatok vezetői és tehetséges munkatársai – a coaching szemlélet elsajátításával párhuzamosan bővítik eszköztárukat és fejlesztik készségeiket. Okleveles közgazdász vagyok, két évtizedes vállalati kommunikációs és humánfejlesztési tapasztalattal rendelkezem. A Nemzetközi Coach Szövetség által akkreditált coachként (ACC) a magas színvonal és az állandó szakmai fejlődés mellett köteleztem el magam. Jelenleg a PCC minősítés megszerzésén dolgozom. Rendszeresen publikálok a hazai és nemzetközi szaksajtóban. Öt idegen nyelven beszélek. A TEDxLibertyBridgeWomen társalapítójaként és kurátoraként a TED-szellemiségű, megosztásra érdemes gondolatok felkutatásán és terjesztésén dolgozom a társadalmi értékteremtés érdekében. A Professzionális Coaching Egyesület alapító elnökeként három évig aktívan dolgoztam a coaching népszerűsítéséért. Két kamasz fiammal folyamatos fejlődésre inspiráljuk egymást.