A TEDxLibertyBridgeWomen ötletgazdája, társalapítója és kurátora vagyok. Szívügyem a változás- és cselekvésorientált közösség építése, az értékes gondolatok és a női erő megosztása szélesebb közönséggel.
A 2017-ben alapított TEDxLibertyBridgeWomen izgalmas lehetőség arra, hogy megosszuk a TEDWomen legizgalmasabb előadásait a hazai közönséggel. Az évente tartott eseményeken olyan platformot teremtünk, ahol valós és érdemi, izgalmas beszélgetések folynak a női erőről, és ezt hazai ismert és elismert előadókkal tesszük teljessé.
Küldetésünk az esemény évenkénti megvalósításával, hogy olyan közösséget teremtsünk, ahol a különböző női szervezetek és szigetszerűen aktív kezdeményezések összetalálkoznak, és egymást erősítve támogatják mindazon nőket és férfiakat Magyarországon, akik 21. századi európai szellemiségben gondolkodnak és élnek. Előadóink olyan innovatív gondolkodók, akik katalizálják az elképzeléseket. Cselekvésre buzdítanak.
A TEDxLibertyBridgeWomen 2018: Tegyük oda magunkat! esemény videói megtekinthetőek itt: https://bit.ly/2CqY5iv
2018. áprilisában New York-ban részt vettem a TEDFest konferencián, ahol 500 TEDx szervezővel cseréltünk tapasztalatot, osztottuk meg egymással tudásunkat. Itt lehetőségem nyílt bemutatni saját rendezvényünk szellemiségét a globális közösségnek.
A TEDxDanubia által indított TEDxConversations programban 2016 óta veszek részt nagykövetként. A program fő célja, hogy hozzájáruljon a hazai párbeszédkultúra fejlődéséhez. Ennek keretében beszélgetéseket szervezünk, melyek közös jelenünk és jövőnk szempontjából megvitatásra érdemes témákat dolgoznak fel csoportos, konstruktív párbeszédek formájában. 2018. novemberében a Müpában tartott TEDxDanubia eseményen is részt vettem beszélgetésvezetőként.
Alapvető célunk, hogy az eseményekre meghívott vendégek mindegyike árnyaltabb és részletgazdagabb elképzeléssel távozzon az adott témáról, mint amivel érkezett. Hiszünk abban, hogy az érdemes témák több szempontból történő megvizsgálása és a konstruktív vita-módszerek alkalmazása révén fokozatosan színvonalasabbá válik majd a hazai párbeszéd- és vitakultúra.