50 dolog, amit megtanultam 40 éves koromra
Személyes hangvételű cikket írtam egy női portálra. A megjelenés óta négy nap alatt 14 ezren osztották meg a közösségi oldalakon. Talán nem is csak az én sztorim?…
Negyvenéves lettem, és ez egyáltalán nem zavar. Sőt, inkább örülök neki. Míg a húszas éveimben inkább ösztönösen gyűjtöttem az élettapasztalatokat, harminctól negyvenig sokat kísérleteztem, és tudatosítottam a megélteket. Hogy mitől érzem gazdagabbnak az életemet ma, mint tíz éve? Összegyűjtöttem, mi mindent tanultam meg a harmincas éveimben – mindazt, amire korábban nem voltam képes, vagy csak nem tudatosodott bennem.
Nemet mondással könnyebb az élet, az emberi kapcsolataink adják az élet fűszerét, gyengének lenni megengedett és szerethetővé tesz – ez csak néhány kiragadott gondolat a cikkből. A WMN portálon megjelent teljes listám itt olvasható. Hiszem, hogy az önfejlesztésre odafigyelő olvasóknak is érdemes ezt a leltárt végigolvasniuk.
Szívesen várom az olvasói észrevételeket, saját tapasztalatokat!